Koreai Emlékek

A beszámoló során nagyon sok helyszínről írtam, és rengeteg képet feltöltöttem. Rájöttem ugyanakkor, hogy a Koreát nem igazán ismerőknek nagyon nehéz lehet ezeket a helyeket betájolni, fogalmat alkotni valós elhelyezkedésükről. Úgy döntöttem hát, hogy készítek egy kis vizuális segédletet, megjelölve a bejegyzésekben említett helyszíneket, útvonalakat. A helyek sorszámai a meglátogatás sorrendjét tükrözik. A kép kattintással a szokásos módon nagyítható.

A térkép alapján is látszik, hogy sajnos csak egy viszonylag kis részét jártam be az országnak, és bőven maradt volna még látnivaló. Mindenesetre így is elégedett lehetek, hiszen a legszebb helyek közé tartoztak azok, amiket megnéztem.

Koreai állomásaim

Eljött hát végül a vasárnap is, visszautam napja ezután a tartalmas és izgalmas két hét után. A gépem 11.20-kor indult, úgyhogy a korai kelés után tulajdonképpen csak összecsomagoltam, és indultam is a repülőtérre. A motelem recepciójának kis ablaka még nem volt nyitva, így hát bekopogtam. A néni nyitotta ki, viszonylag hamar, bár talán még félálomban. Visszaadtam a szobakulcsot és egy kis emléket Magyarországról, mert meglehetősen figyelmesek voltak velem ez alatt a 6 nap alatt, és jól éreztem náluk magam.

Még csütörtökön, miközben Da-yoonnal sétáltunk visszafelé a Changdeokgung palotából, felfedeztünk egy nagyon jó buszmegállót a közelben, ahol pont megállt az egyik reptéri buszjárat. Ide vettem most az irányt, ahol két másik fiatal is várakozott már. A busz menetrend szerinti érkezése előtt pár perccel aztán begördült egy taxi, és a sofőr egyből szállt is ki, hogy felajánlja, kivisz minket a repülőtérre, fejenként ugyanannyiért, mint a buszjegy lett volna (10.000 won). Nagyon rafinált taxis, de azért persze éltünk a lehetőséggel, hiszen mégiscsak kényelmesebb így. (Engem ugyan aggasztott, hogy a csomagtartóba nem fért be a sok csomagunk, és ezért csak úgy oda volt valahogy gumipókozva a teteje, de végül csak nem esett ki a hátizsákom az úton :)). A repülőtérre végül időben megérkeztünk, bőven az indulás előtt.

Incheoni repülőtér

Be akartam fóliáztatni a hátizsákom, mint ahogy Budapesten tettem indulás előtt, de itt egyszerűen nem létezett ilyen szolgáltatás. Volt ugyan egy dobozoló hely, ahol kartondobozba csomagolást vállaltak, de nekem nem pont erre volt szükségem. Visszaváltottam még megmaradt bankjegyeimet, és érdekes módon a még mindig nálam lévő pár érmémet is befogadták. (Igaz, nagyon szép kerek címletű eurókat kaptam vissza - kétlem, hogy pontosan annyit ért volna az átadott won - kíváncsi vagyok, hogy ki nyert az üzleten, bár a bizonylat alapján biztos nem lett volna nehéz kinyomozni).

Ezek után feladtam poggyászomat, ismét felhívva a check-in pultos hölgy figyelmét a zsákomban lapuló "veszélyes gázspraykre", a dezodoromra és borotvahabomra. Azt mondta, hogy szerinte ez nem lesz gond, de mielőtt elhagyhattam volna a terepet, már hallottam is a nevem a hangosbemondóban, hogy azonnal jelentkezzek náluk. Elkísértek hát megint az ellenőrző szobába, ahol ismét kipakoltatták velem a - rutinosan a zsákom teteje körül elhelyezett - sprayket. Végül persze nem volt semmi gond, mégis sokszor elgondolkozok rajta, hogy mi lehetett olyan különleges az én dezodoromban. Másnál sohasem akadnak fenn a hasonló dolgok?!

Később a biztonsági ellenőrzés következett, itt jutott eszembe, hogy a gépre nem is szabad folyadékot felvinni. Ennek azért volt jelentősége, mert tegnap este - át sem gondolva az egészet - direkt a repülőútra vettem fél liter ásványvizet. Gyorsan megittam hát az ellenőrzés előtt, és nemsokára már a gépemen is ültem. A visszafelé út Helsinkibe kb. másfél órával hosszabb volt a nyugati szelek miatt, de nem volt vészes most sem. Ráadásul végig nappal utaztunk, úgyhogy tudtam nézelődni is a TV-zésen kívül (a "The Beaver" és "Princess Toyotomi" című filmeket pl. végignéztem, de voltak még rajzfilmek is, jól telt az út).

Szibériai tájak

Helsinkiben - belépve az EU-ba - szintén volt külön biztonsági ellenőrzés, ami elég szigorú volt. Végigmotoztak többször is, illetve kipakoltatták a kézipoggyászom, amíg elő nem került valami fém, ami jelzett nekik. Bár az is a vesztem lehetett, hogy a sor végére maradtam az ellenőrzésnél, és ilyenkor ráérősebben elszöszmötölnek. Azt egyébként sohasem fogom megérteni, hogy a fémdetektoros kapun történő átsétálás előtt miért kell még a zsebkendőt is kivennem a zsebemből.

Már napnyugta volt, mikor Helsinkiből is elindult a gép Budapestre. A Helsinki váróteremben egy fiatal, kisgyermekes koreai család ült mellettem, ők szintén az én gépemmel jöttek Pestre. Ők voltak az utolsó koreaiak, akiket láttam, szép lassan visszacsöppentem abba a világba, ahonnan elindultam.

Egyszer mindennek vége lesz

Szombat volt az utolsó napom Koreában, amikorra még programokat tudtam ütemezni. Amit mindenképpen meg szerettem volna még nézni, az egy Szöul melletti erőd Suwon városban (Hwaseong). A Korean Folk Village nevű skanzent is meg akartam nézni eredetileg, szintén nem annyira messze Szöultól és Suwontól, ám erre már nem maradt idő, de ez egyébként sejthető is volt (hiszen elég hamar sötétedett már, illetve szombat estére még be volt szervezve egy közös vacsora Da-yoonnal, és érthető okokból inkább ezt az elfoglaltságot részesítettem előnyben).

A szombati kirándulásra ismét csatlakozott hozzám Sang-hoon, együtt töltöttük a napot. Bár Suwon külön város, a szöuli metró elér odáig, így elég egyszerű volt kijutnunk, miután reggel a szokásos módon találkoztunk Anguk állomáson (mely egyfajta állandó viszonyítási pontommá, kiinduló helyemmé vált végül, sok emlék fűz ehhez az állomáshoz :)). Az egyszerű kijutás persze csak elviekben volt igaz, még Sang-hoon vezetésével is csak üggyel-bajjal találtuk meg a megfelelő állomást (először rossz helyen szálltunk le).

A suwoni erőd egyébként óriási, tulajdonképpen egy nagyon nagy várfal az egész, amin belül rendes, modern kori városrészek, iskolák, épületek is vannak. Eredetileg új fővárossá akarta tenni Suwont egy régi király, ám végül ez nem jött össze. A várfalat gyakorlatilag körbe lehet sétálni, és nagyon látványos. Utunk eleje volt a legfárasztóbb, itt a várfal egy nem túl hosszú kaptató erejéig egy dombot szel át, de a domb végeztével gyakorlatilag sík terepen folytatódik az erőd. Másfél-két óra alatt kényelmesen körbejárható az egész, és bár az idő felhős volt, csodálatos ősz vett körül minket, néhol igazán gyönyörű, színpompás növényekkel, fákkal.

Hwaseongi részletek

Mi végül nem jártuk körbe a teljes falat, mert - szombat lévén - délután egy koreai előadást szerveztek az erődben, amit meg akartunk nézni, így sietnünk kellett. A legjobb várfal-részeket persze addigra már megnéztük, illetve azért volt időnk még ebédelni. Egy kínai étkezdébe mentünk be, és persze mondanom sem kell, hogy az ottani kínai ételnek semmi köze a Magyarországon kaphatóhoz. Én pl. egy elég furcsa, de azért finom ételt ettem: alapvetően húsétel (sertéshúsból), de voltak benne almadarabok, mogyoró, és már nem is tudom, mi minden. Az előadásról késtünk kicsit, de azért láttuk a lényeget. Hagyományőrző műsorok voltak, tehát ez még kárpótolt is kicsit a skanzen kihagyása miatt. Egy koreai kötélakrobata mutatta be tudományát, volt néptánc és harcművészeti bemutató is.

Hagyományőrző bemutatók

Mindezek után még körbenéztünk a látogatóközpontban, amely előtt az előadás is volt, aztán nem sokkal indultunk is vissza Szöulba, hiszen nem volt rövid az út. Elgyalogoltunk a metróállomáshoz (bár utólag visszatekintve érdemesebb lett volna busszal menni), majd továbbutaztunk oda, ahol Da-yoon előzetesen már leegyeztette Sang-hoonnal a találkozási helyet.

Néha kicsit sokan utaznak a metrón

Szerettem volna, ha minél hamarabb kezdjük az estét, hogy több időnk legyen, végül 18.30 körül találkoztunk. Hagyományos koreai étteremben ettünk, ahol az asztalon frissen grillezhettük meg a húsokat. Sang-hoon többször bemutatta tudományát, amikor is udvarias, de nagyon erélyes hangnemben odahívta a pincért, ha éppen kellett valami. Da-yoonnal sokat nevettünk ezen, hiszen Sang-hoon alapvetően szerény, csendes természetű. Sang-hoon elmondása szerint előző munkahelyén vértezte fel magát ezzel a hasznos képességgel: a koreai munkahelyeken, a kollégákkal közösen elköltött ebédek alkalmával mindig a legkésőbb munkába állt, vagyis legújabb alkalmazott feladata, hogy folyamatosan fennálljon, intézkedjen a pincérnél, rendeljen, stb. (Akkor is ugyanazon illetőé marad a feladat, ha utána akár 30 évig nem érkezik új munkavállaló).

Az este nagyon hamar elrepült. Beszélgetés közben szóba került, hogy közösen küldhetnénk egy képeslapot londoni munkaadónknak, aki még önkéntes korunkban volt a főnökünk. Az ötletet én már hamarabb kitaláltam, csak nem voltam biztos benne, hogy a többieknek is lenne hozzá kedve, így nem is vittem magammal képeslapot (amiből pedig volt bőven, hiszen Koreában kvázi nem létezik az egyesével megvásárolt képeslap fogalma, szinte csak pakkokban kaphatók). Megkerestük hát a közelben lévő egyik nagy könyvesboltot, ahol vett Da-yoon képeslapokat, aztán csináltattunk automatával öntapadós kis bélyegképet hármunkról. Beültünk egy kávézóba, hogy felragasszuk a képet, megírjuk a lapot. Mivel hétvége volt, Da-yoon vállalta, hogy hétfőn majd feladja postán.

Először Da-yoontól váltunk el, mert ő a déli városrészben lakott. Hát igen, nagyon rossz volt a búcsú, nem is szívesen írnék most erről, hiszen Da-yoon egy külön téma. Sang-hoonnal továbbmentünk Anguk állomásig, mert talán nem említettem még, de ő is a környékén lakott. Betértünk még a sarki kis boltba, hogy visszaváltsuk a T-money kártyámon lévő maradék összeget, illetve - tekintettel arra, hogy a pénzváltónál apróval valószínűleg nem foglalkoznak majd - vásároljak még ezt-azt az érméimért. Ezután Sang-hoontól is elváltam, szintén kicsit szomorúan, hiszen nagyon segítőkész, rendes volt velem végig. Természetesen vele is megígértettem, hogy legközelebb ő látogat majd meg Magyarországon.

Pénteken 9 óra körül kellett a Lotte Hotelnél lennem, innen indult a turistabusz az országhatárhoz. A 7. emeleti utazási irodában - keddi telefonos foglalásom alapján - már csak az útlevelemet kellett megmutatnom, illetve odaadnom a pénzt, és már mehettem is le a parkolóba, hogy várjam a buszt (a kelleténél kicsit korábban érkeztem). A hotel egyébként nagyon szép volt, a liftben pedig valóban hiányzott a 4. és 13. emelet gombja (korábban hallottam, hogy a szerencsétlennek tartott számokat babonából sokszor egyszerűen átugorják a keleti kultúrákban. A 4-es szám kínai eredetű megnevezése a kínai "halál" szó kiejtésére hasonlít, a 13-at pedig gondolom nyugati hatásra kerülik).

A busz utasainak legnagyobb része japán volt, csak pár ember képviselt egyéb nemzetet (pl. Új-Zéland (a srác pont mellettem ült), Németország, Nagy-Britannia, Vietnam). Az út első fele igazából nem volt túl érdekes. A határ felé útba eső emlékműveknél álltunk meg, aztán ebédeltünk egy étteremben, előre megrendelt étel alapján (bulgogit, marhahús alapú ételt kaptunk, és tradicionális módon az asztalnál kerültek frissen grillezésre a húsok). Az ebédszünet elég hosszú és unalmas volt, részben azért mert be kellett várnunk egy másik busz utasait is, akik nem japán külföldiek voltak. Ők egy másik, a demilitarizált övezet meglátogatásával kezdődő túrán vettek részt eredetileg, és itt rakták össze a két csoportot, mert innentől azonos volt a program (nekünk így angol nyelvű maradt az idegenvezetés, a japán turisták pedig külön buszon folytatták japán idegenvezetéssel útjukat). Ebéd után rövid látogatást tettünk Imjingakba (gyakorlatilag újabb emlékműveket láttunk, illetve a két Koreát összekötő - persze nem üzemelő - vasutat).

Emlékmű a koreai háborúról

Imjingak

Ezután hamarosan beléptünk a demilitarizált övezetbe, volt pár ellenőrzés, elvonult a buszunk mellett egy-két dél-koreai tank (integető katonákkal :)) meghallgattunk egy Powerpoint előadást, majd következett maga a "fénypont", Panmunjom vagy más néven a JSA (Joint Security Area), ahol megnézhettük a határt közelről is, láttunk észak-koreai határőrt, bemehettünk a határvonalon fekvő egyik konferenciaházikóba, és mindeközben képeket is csinálhattunk, persze csak előre megadott helyeken és időpontokban, hiszen összességében azért szigorú, fegyelmezett viselkedést követeltek meg a turistáktól.

Panmunjom - a határvonal az épületek közepénél húzódó betonküszöb

Morcos észak-koreai határőr

Konferenciaszoba belülről

A kép Észak-Koreából készült

Én magam is disszidáltam egy időre :)

Maga a határnézés aránytalanul rövid idő volt az egész napos programhoz képest, kb. 20 perc. Igaz, túl sok mindent eleve nem lehetett volna csinálni, készít az ember pár fényképet, és már készen is van :). A busz ezután egyenesen visszavitt Szöulba.

Eredetileg tervben volt még, hogy megnézek péntek este egy zenés-táncos koreai előadást, hogy egy kis kultúra ragadjon rám, de mivel úgyis csak egyedül mentem volna, illetve anyagilag sem álltam már olyan jól, viszont egyre sürgetőbbé kezdett válni, hogy megvásároljam a szuveníreket az itthon maradottaknak, inkább ez utóbbi elfoglaltságot választottam. Így az egész estét az Insadong-gilen bóklászva töltöttem (hiszen mint általában, most is nagyon nehezen tudtam csak kiválasztani a megfelelő ajándékokat). Máskor egyébként nem is lett volna erre időm, hiszen szombatra be volt még tervezve Sang-hoonnal egy egész napos kirándulás, aznap estére pedig a vacsora hármasban. Vasárnap pedig végképp nem lett volna időm, hiszen a repülőm aznap 11.20-kor indult vissza. Utólag is örülök hát, hogy nem az előadást választottam (ráadásul valami puccos hotelben lett volna, talán ki is lógtam volna a közönségből :))

Eljött hát ez a nap is, 7 év várakozás után: ma találkoztam Da-yoonnal. Nehéz lenne kifejezni, mit is jelentett ez nekem, ezért inkább nem is próbálkozom vele. A leírás sem lesz túl részletes, ha bármelyik napra, akkor erre biztosan nagyon sokáig emlékezni fogok még koreai utamból.

11-kor találkoztam Da-yoonnal. Megnéztük a Changdeokgung palotát, majd ebédeltünk koreai csirkés ételt, és ettünk datolyaszilvás rizssütit a Tapgol parkban (Da-yoon most járt ott először, így megmutattam neki a 2. és 3. számú Nemzeti Kincset :)). 

Ezután elmentünk a Namsangol skanzenbe, kávéztunk egy Starbucksban, majd felmentünk az N Seoul Towerbe libegőkocsival (ahonnan gyönyörű volt az esti város, csak a kilátó tükröződő ablaka miatt nem lehetett jó képeket csinálni). Később pizzát vacsoráztunk, és  meglátogattuk azt a szöuli hidat, ahol zenei aláfestéssel színes vízsugarak hullanak ritmusra a folyóba (kb. 10 perces műsor, bizonyos időközönként).

Changdeokgung

Namsangol

Boldog pillanatok

N Seoul Tower

Esti fények

Banpo híd

A nap végére persze egyre rosszabb lett a kedvem. Bár Da-yoon felajánlotta, hogy szombaton vacsorázzunk együtt hármasban, Sang-hoonnal, mégis, gyakorlatilag egy pillanat alatt elmúlt a nap. Egyre inkább tudatosult, hogy amilyen örömmel és várakozásokkal találkoztam Da-yoonnal, legalább annyira nehéz lesz újra elválnom tőle, és az idő 7 éves munkája egyszerre csak kárba vész.

Bárcsak sose ért volna véget ez a nap