Annak, hogy reggelre mindenképpen Seongsanban akartam lenni, valójában speciális oka volt: a Seongsan Ilchulbong. Ez egy kialudt vulkán a tengerparton (ami valójában olyan, mint egy behorpadt tetejű domb, a blog fejlécében is ez a hely csodálható meg :)). A hely másik neve "Sunrise Peak", ugyanis elterjedt, hogy a napkelték nagyon gyönyörűek ebben a környezetben. Én is elhatároztam hát már korábban, hogy megnézem innen a napkeltét.
Sajnos elég nehezen ment a reggeli felkelés, ráadásul az előző napi borús idő miatt szkeptikus voltam, hogy megéri-e egyáltalán hajnalban kimenni a helyhez, még ha nagyon közel is volt, közvetlenül a falu mellett. Végül csak felszedelőzködtem, tervem az előző naphoz hasonlóan az volt, hogy a csomagomat a recepción hagyom, úgyhogy kis fecnimet a koreai írással megint előkészítettem. Sajnos újra abban a helyzetben találtam magam, hogy a recepción nem volt senki, de tanulva az előző napi fáradalmakból, immár eszembe sem jutott, hogy a csomagommal induljak neki a "dombmászásnak". A hátizsákomat visszavittem a szobámba, és a szobakulccsal a zsebemben indultam útnak. A kulcsot általában le kell adni a recepción, úgyhogy ez nem volt teljesen legális, másrészt a szituációból adódóan kora délelőttre már vissza is értem, még a kijelentkezés előtt (akármikor is volt ez az időpont a motelben, hiszen természetesen itt sem beszéltek angolul), úgyhogy nem volt nagy kockázat a megszökésemben :). (A nyelvi nehézségek előző este egyébként okoztak még egy érdekes kalandot, amikor is nem tudtam kulcsra zárni a szobaajtót, miután ki akartam menni vásárolni. Hosszasan diskuráltam a megoldásról a recepciós nénivel, aki persze a végén inkább személyesen megmutatta a trükköt az ajtómon).
Visszatérve a szombat reggelre, hamar kijutottam Ilchulbonghoz, és kissé csalódottan vettem észre, hogy a napkeltét már lekéstem, és téves volt a várakozásom, hogy a felhős idő miatt úgysem látszik semmi. Az idő - legalábbis a horizonton - kezdett jobbra fordulni, úgyhogy szép volt a reggel.
Napkelte után Seongsan Ilchulbongnál
Felmásztam a domb tetejére is, bár itt csalódva vettem tudomásul, hogy a kráterbe már nem lehet belépni, hogy egészen a tenger felőli csücsökig eljuthattam volna. Csak egy nem túl nagy kiépített részen nézelődhettünk - sok turistával együtt - a kráter szárazföld felőli peremén. Bár ha teljesen tiszta az idő, valószínű innen is nagyon gyönyörűek a napkelték.
A kráter peremén - kicsit lekésve a napkeltét, kicsit felhős időben
Seongsan falu
Seongsan Ilchulbong újabb szögből
A csúcsról visszatérve sétáltam még kicsit a környéken, illetve találtam egy kedves kis templomot is. Igazából hamar végeztem a hellyel, úgyhogy korán visszatérhettem a szálláshelyemre. Se megérkezésemkor, se - immár végleges - távozásomkor nem találkoztam senkivel, viszont már nyitva volt a recepciós ablak, úgyhogy egy korábban látott szállóvendég példáját követve én is csak betettem a kulcsot az ablakon, és már indultam is a buszmegállóba, hogy nemsokára megérkező buszom újabb célállomásomra, Seogwipoba vigyen.
Tulajdonképpen így nagyjából körbe is jártam a szigetet, hiszen míg Jeju város az északi parton helyezkedik el, Seongsan pedig a keleti parton, addig Seogwipo a déli part legjelentősebb városa.
Seogwipoban egy előre kiszemelt ifjúsági szállón akartam megszállni, és bár szöuli rossz emlékeim miatt elbizonytalanodtam, végül mégis itt foglaltam ágyat, már csak azért is, mert biztosan tudtam, hogy itt van mosási lehetőség, márpedig nekem ki kellett mosnom ruháimat, hiszen csak egy hétre elegendőt pakoltam be magamnak. Seogwipoban hosszabb időt terveztem tölteni, úgyhogy két éjszakát foglaltam egyből. A szállót kedves, fiatal koreaiak vezették, akik közül páran még angolul is tudtak. Volt internet is, a szállóhoz tartozó kis teraszon elhelyezett laptop formájában, úgyhogy megérkezésem után (késő délelőtt) rögtön le is foglaltam repülőutamat vissza Szöulba. Tanultam a korábbi hibámból, hogy nem szabad halogatni a jegyvásárlást, így is már csak hétfő dél körülre volt jegy, pedig jobb lett volna reggel utazni egyből. Korábban egyébként azért nem menettérti jegyet vettem, mert nem akartam nagyon bekorlátozni a jejui tartózkodásom.
Ezután elindultam felkeresni azokat a gyönyörű helyeket, melyeket Seogwipohoz kötöttem az útikönyvem és előzetes magyarországi internetes nyomozásaim alapján. Az idő ekkorra már szerencsére teljesen napsütéssé és meleggé vált, mely kétség kívül jobban illett az egyébként szubtrópusi éghajlatba hajló időjárással rendelkező gyönyörű Jeju szigethez.
Az először felkeresni szándékolt vízesést sajnos csak némi bolyongás után találtam meg, miután az útikönyv nem túl konzisztens térképe alapján próbáltam eligazodni, de gyönyörű látvány fogadott, és maga a vízeséshez vezető út is nagyon szép volt.
Útban a vízeséshez
Cheonjiyeon vízesés
A vízesés megszemlélése után visszafelé vettem az irányt, hogy a tengerpart mentén haladva további természeti szépségekkel találkozhassam, elsősorban a partot jellemző tagolt sziklaképződményekkel.
Kék tenger és pálmafás Seogwipo - akár Olaszországban is lehetne
Kristálytiszta víz
Gyönyörű sziklaszirtek
Oedolgae (Lonely Rock) - az egyik fő nevezetesség
Buddhista szerzetesnek lenni jó
A palota ékköve egy fontos jelenetét is itt forgatták
Amíg a sziklákat csodáltam, figyelmes lettem a fenti képek egyikén is látható buddhista szerzetesre, amint éppen fúvós hangszerén játszott egy szirt tetején. Nagyon odaillett ez az élethelyzet, és ami érdekes, hogy egy kis TV stáb a környéken forgatott, és amikor a szerzetes visszajött a "szárazföldre", egyből meg is interjúvolták, illetve játszott a tévéseknek is egy melódiát. Akár úgy is tűnhetett, mintha meg lett volna rendezve ez az egész kis színjáték a turistáknak, én azért mégsem így gondolom, ráadásul már jóval korábban is láttam a stábot a környéken forgatni. Én hiszek abban, hogy ez az egész csak véletlen volt :).
Elég hosszú volt egyébként az út, amíg bejártam a part mentét, illetve visszajutottam a városba, rendesen el is fáradtam. Étkezés gyanánt mandarint vettem, ugyanis úton-útfélen ezt kínálták a helyi árusok, szerintem szezonja lehetett. Lassan közeledett már az este, úgyhogy átmentem még a városi gyaloghídon a közeli kis szigetre, aminek a belsejébe akkor épp nem lehetett bemenni (ezt már nem is igen bántam), de a hídfőről azért megvártam a naplementét.
Dubait idéző gyaloghíd, háttérben a Hallasan, a jejui fővulkán
A látványos, színjátszó híd sötétben
Visszatértem szállásomra, ezután a tartalmas nap után jócskán kimerültem. A koreai recepciós-felszolgáló lány azzal fogadott, hogy át kell rakjon másik szobába, mint ahova reggel lepakoltam. Ennek persze nem örültem, de láthatóan annyira zavarban volt és olyan aranyosan és sokszor elnézést kért, hogy természetesen nem tudtam haragudni. Egyébként nyilván az volt az ok, hogy előre nem foglaltam szállást interneten, így hirtelen berakott valamelyik szobába reggel, és később racionalizálhatták csak a szobák beosztását. Így végül kaptam 3 koreai szobatársat, akik közül az egyik tűrhetően beszélt is angolul. A szállás egyébként tiszta és modern volt, furcsa módon csak TV nem volt, amivel eddig a leglepukkantabb hely is mindig rendelkezett. Na nem mintha a TV-zés lett volna a legfőbb vágyam :). Az éjszaka szintén sok horkolással telt, de most szerencsére nem zavart annyira a kényelmes kis földszinti ágyamon.
